uniós biztos

Agrárbiztos: több eszközzel is lehet támogatni a precíziós beruházásokat

Agrárbiztos: több eszközzel is lehet támogatni a precíziós beruházásokat

Jó módszernek tartja a kisebb és közepes gazdaságok megerősítésében és általában a vidék helyzetének javításában a kiemelkedő, 80 százalékos önrészre irányuló magyar szándékot Janusz Wojciechowski. Az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosa szerint a precíziós gazdálkodás egyszerre illeszthető bele a környezetvédelmi és a mezőgazdaságot fejlesztő törekvésekbe, ennek pedig az uniós finanszírozásban is tükröződnie kell.

Uniós biztos: Európa felnőtt lakosainak 70 százaléka megkaphatja az oltást júliusig

Uniós biztos: Európa felnőtt lakosainak 70 százaléka megkaphatja az oltást júliusig

Az Európai Unió képes lesz elegendő koronavírus elleni oltóanyagot gyártani, hogy megvalósítsa azt a célját, hogy az európai felnőtt lakosság legalább 70 százalékát július közepéig beoltsák - közölte Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos a To Vima című görög napilapnak adott, vasárnap megjelent interjúban.

Milyen Magyarországot akarunk a sok EU-pénzből? – Most bárki részt vehet a demokratikus vitában!

Milyen Magyarországot akarunk a sok EU-pénzből? – Most bárki részt vehet a demokratikus vitában!

Azt mondják, a megpróbáltatások erőssé tesznek, manapság pedig igazán nem szenvedünk hiányt megpróbáltatásokból: itt az évszázad legsúlyosabb világjárványa, évtizedek óta a legmélyebb a gazdasági és társadalmi válság – és akkor még nem beszéltünk az olyan embert próbáló, hosszú távú kihívásokról, mint a digitális forradalom vagy a karbonsemleges gazdaságra való átállás.

Új pénzügyi biztost kaphat az EU

Új pénzügyi biztost kaphat az EU

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden bejelentette, hogy Mairead McGuinnesst, az Európai Parlament egyik alelnökét javasolja új uniós biztosnak azt követően, hogy Phil Hogan, a bizottság kereskedelemért felelős ír tagja augusztus végén lemondott megbízatásáról. Hogan területét Valdis Dombrovskis alelnökre ruházná át.

„A naivitás időszaka elmúlt” - Felül kell vizsgálni a kritikus erőforrások biztonságát

„A naivitás időszaka elmúlt” - Felül kell vizsgálni a kritikus erőforrások biztonságát

A járvány tanulságairól, az ipari adatok jelentőségéről, a szabályozás és a „soft law” lehetőségeiről is beszélt a Politico „Élő brüsszeli történet” sorozatának szeptember elsejei rendezvényén Thierry Breton, az EU belső piaci biztosa (lásd fenti képünkön). A döntéshozó a kinevezése első száz napjában sok mindenen dolgozott, így például az ipari stratégiához kapcsolódóan nemsokára megjelenik az Európai Bizottság akcióterve. „Várjuk meg, míg ez kész lesz”, válaszolta a részleteket firtató kérdésre, de azért a beszélgetésből sok minden kiderült - írja Szabó S. László uniós szakértő, aki az izgalmas beszélgetés internetes közvetítése nyomán küldött egy összefoglalót a szerkesztőségünknek az elhangzottakról. Az alábbiakban az ő írását közöljük.

A kirúgás határára került az uniós biztos a sorozatosan megsértett karanténszabályok miatt

A kirúgás határára került az uniós biztos a sorozatosan megsértett karanténszabályok miatt

Nemcsak Írországban sértette meg a koronavírus-járvány miatti karanténszabályokat és egészségügyi iránymutatásokat Phil Hogan, az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekét felelős ír biztosa, hanem Brüsszelbe visszaérkezve is, sőt a Bizottság elnökének adott magyarázkodó leveléből is kihagyott információkat, így valójában a kirúgás határára került – írja ma reggeli hírlevelében a Politico. Sőt, Dublinban már Hogan lehetséges utódáról beszélnek, ami szintén arra utal, hogy a menesztése reálissá vált.

Szigorúbb vizsgálatok jönnek az uniós támogatások lenyúlása miatt

Az Európai Bizottság nem tűri el az uniós pénzek helytelen felhasználását és a támogatásokkal elkövetett csalásokat, a korábbinál szigorúbban kíván fellépni az ilyen esetek elkövetőivel szemben - jelentette ki Johannes Hahn, a költségvetési és igazgatási ügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének az uniós támogatások felhasználásával foglalkozó vitáján kedden.

Hétfőn már átengedte Várhelyi Olivért az EP

Hétfőn már átengedte Várhelyi Olivért az EP

A hétfői határidőig küldött írásos válaszok már meggyőzték az Európai Parlament külügyi szakbizottságát Várhelyi Olivér magyar uniós biztosjelölt alkalmasságáról, így tehát zöld utat adott arra, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök csapattagjává válhasson – írja az Eurológus.

Macron embere gyorsan átment a vizsgán, mégis kérdéses a Bizottság startja

Csütörtök este megkapta a frakciókoordinátorok szükséges támogatását a belső piacért felelős uniós biztosi posztra Thierry Breton francia jelölt és a közlekedésért felelős biztosi posztra Adina Valean román jelölt, így elvileg már csak Várhelyi Olivér magyar biztosjelölt írásos válaszaira kellene várni ahhoz, hogy felálljon az új Európai Bizottság. A britek azonban nem hajlandók saját biztost jelölni, így velük szemben eljárás indult, mindez pedig bizonytalanná teszi, hogy mikor tud egyáltalán startolni az új Bizottság.

Nem ment át Várhelyi Olivér a brüsszeli vizsgán

Nem ment át Várhelyi Olivér a brüsszeli vizsgán

A ma reggeli közel 3 órás meghallgatás után nem kapta meg az Európai Parlament szakbizottságában a szükséges kétharmados támogatást a magyar uniós biztosjelölt Várhelyi Olivér, így újabb írásbeli kérdésekre kell még válaszolnia - tudta meg a 24.hu. Ugyanilyen értesülést közölt az Index és a Bruxinfo is.

Súlyos csapások sorozata: csúszik az új Európai Bizottság megalakulása

Súlyos csapások sorozata: csúszik az új Európai Bizottság megalakulása

Súlyos csapás volt mind Emmanuel Macron francia államfőre, mind Ursula von der Leyen leendő bizottsági elnökre az, ami csütörtökön történt az Európai Parlamentben, amikor megtorpedózták a francia uniós biztosjelöltet is, mindez pedig oda vezet, hogy legalább egy hónappal december elejére csúszik az új Európai Bizottság felállása – foglalja össze a helyzetet a Politico.

Másodszorra is elbukott a Macron uniós biztosjelöltje

Nagy többséggel, 82:29 ellenében, 1 tartózkodás mellett másodszorra is úgy döntött az Európai Parlament belső piaci szakbizottsága, hogy etikai okok miatt nem javasolja belső piaci uniós biztosnak a francia liberálisok jelöltjeként Sylvie Goulard-t – írja a Bruxinfo.

Máris megvan, kit jelöl Orbán Viktor új uniós biztosként

Miután az Európai Bizottság elnökjelöltje új uniós biztosjelöltet kért Magyarországtól Trócsányi László helyett, a magyar kormány úgy határozott, hogy Várhelyi Olivért jelöli a posztra, aki Magyarország állandó brüsszeli képviseletét vezeti jelenleg - írja a Reuters egy uniós illetékesre hivatkozva.

Újra leszavazták Trócsányi Lászlót

Az Európai Parlament jogi szakbizottsága a ma délelőtti ülésén 12:9 arányban ismét kimondta, hogy megítélése szerint összeférhetetlenség áll fent Trócsányi László leendő európai uniós biztosi posztja és (korábbi) ügyvédi irodai tevékenysége között, ezért nem javasolja a posztra őt a szakbizottság. Most a döntés az Európai Bizottság elnökjelöltjének kezében van és nagyon valószínű, hogy az ügynek az lesz a kimenetele, hogy Orbán Viktor kormányfőnek másik jelöltet kell megneveznie a bővítési biztosi posztra.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.